2008. március 2-án szeretett és nagyra becsült mesterünk, tanárunk, kollégánk, barátunk Pesovár Ernő elment. Halálával annak a nemzedéknek egyik utolsó képviselője távozott, melynek munkássága néptáncmozgalunk egészére meghatározó.

Ő is, mint mestereink legtöbbike Molnár István és Muhary Elemér műhelyében nevelkedett és kapott életre szóló indíttatást. E származásban és hagyományokhoz való viszonyában annyira különbözõ, de a magyar népi kultúra és néptáncok ügyében egyformán szenvedélyes két ember környezetében, együtteseiben nevelõdtek mindazok, kik mozgalmaink mûvészeti és közművelődési arculatát évtizedeken át és a következő évtizedekre vonatkozóan is meghatározták.

Pesovár Ernő a veszprémi piarista gimnáziumból indulva találkozott Molnár Istvánnal. Táncos pályafutását követően lett Muharay Elemér munkatársa a Népművészeti Intézetben, s irányította, szervezte a táncgyűjtéseket.

Pesovár Ernő, Martin György, Gábor Panni, Kaposi Edit, Halmos István, Sárosi Bálint, Vigh Rudolf; Olsvay Imre, Jámbor Márta, Borbély Jolán és a többi belső és külső munkatárs nemcsak gyűjtöttek, hanem instruktorai is voltak a falusi együtteseknek. Továbbképzéseket, tanfolyamokat szerveztek, ahol a gyűjtött anyagokat vissza is tanították az együtteseknek.

Ez a munka alapozta meg azt az 1970-es években megismert és világszerte ismertté vált "magyar modell"-t, mely jelenti az autentikus táncok megismerésének és visszatanításának folyamatát. Ez az a módszer, melynek révén a hazai néptáncmozgalom elkerüli (elsősorban a szocialista országokra jellemző) sematikus néptáncábrázolást és ami a táncházmozgalmat elindítja.

Ma már világosan látszik, hogy milyen nagy mennyiségű, koncepciójában mennyire átgondolt, hagyományokhoz való viszonyában rendkívül világos és pontosan körülhatárolható, művészetet és közművelődést egységben látó, szisztematikusan szervezett munkát végzett ez a generáció. (Ne feledjük az intézet igazgatója Széll Jenő volt és a táncosztályt Pór Anna vezette.)

A gyűjtésektől - a falusi együttesi munkán át, a színpadi művészeti munkáig - a képzést szolgáló kiadványokig, egységes, egész kultúrát átfogó rendszert építettek és alakítottak.

Az eredményt ismerjük, használjuk! De mostanában az is példa lehet, hogy néhány kivételes képességű, erős egyéniség, politikai és gazdasági körülményektől függetlenül milyen termékeny tud lenni!

Mint tudjuk ez a folyamat 1956-ban megszakadt. Pesovár Ernő a Néprajzi Múzeumba, majd az MTA Zenetudományi Intézetébe került. Nem szakadt meg azonban kapcsolata az amatőrmozgalommal, velünk! Minősítések, fesztiválok, továbbképzések máig izgalmas előadója. Szövetségünk alapító elnöke.

Karácsonykor, a kórházi ágyán ülve, az Antológiáról beszélgettünk. "Ne feledkezz meg a képzésről!" – mondta. Nagyon fontos, hogy jó táncosok mellett, hagyományaikat ismerő, művelt, szakmailag felkészült vezetők legyenek a csoportok élén!

Sok mindent tanultunk Pesovár Ernőtől és kortársaitól. Vannak kitűnő néptáncosaink, akik lelkesedéssel, tehetséggel, elhivatottsággal gyűjtenek, tanítanak, koreográfalnak. Hiányzik azonban belőlünk - korunkból is – az a műveltségeszmény, az a széleskörű irodalmi és történelmi műveltség, a gondolkodásnak az a képessége, mely Fülöp Ferenc bácsi decsi verbunkját is az európai kultúra fényes horizontján láttatja.

Ha van valami esélye folklórmozgalmainknak a továbbélésre a globalizációs világmindenség és honi zűrzavaraink közepette, az az a magatartás és szellemiség, melyet Pesovár Ernő és eszmetársai egész életükben képviseltek.

Gondolatai, melyet 80. születésnapján fogalmazott, így szólnak: "Nekem az a meggyőződésem, hogy ez a kultúra az egész művelődéstörténetünk része. Úgy fogalmaznám; a magyar néptánc mem más, mint a különböző történeti korokban gyökerező és a hagyományban egymás mellett élő tradiciók összessége."