Muharay Elemér Népművészeti Szövetség

Kérjük, támogassa Szövetségünk működését adója 1%-val! Köszönjük!

Adószámunk: 19635394-1-41

Archív Hírek

Szécsényi és varsányi együtteseink vendégségben a Hagyományok Házában

2011. november 8.

Felhívjuk szíves figyelmeteket, hogy ismét kiváló lehetőség nyílik az „Almárium – népzenei és néptáncos értékeink"
sorozat novemberi előadása kapcsán hagyományőrzőkkel találkozni.

November 11-én 17 órától a szécsényi Iglice Táncegyüttes és a varsányi Muskátli Hagyományőrző Együttes
lesz a vendégünk a Hagyományok Házában.

Az Almárium – népzenei és néptáncos értékeink sorozatról

2010 tavaszán elindított Jubileumi Almárium sorozat lényege, hogy olyan együttesek kapnak fellépési lehetőséget professzionális körülmények között, amelyek hagyományőrző csoportokkal, adatközlőkkel dolgoznak együtt. A sorozatnak az a nem titkolt célja, hogy más együtteseket is arra ösztönözzenek: ne a hagyomány megőrzését tekintsék elsődleges célnak, sokkal inkább arra törekedjenek, hogy megéljék, átéljék azt. Ebben pedig kik lehetnének jobban segítségükre, mint azok, akik még mesélni tudnak saját élményeikről, arról, hogyan készültek egy-egy ünnepre, mi volt a szokás gyász idején, milyen dallal fejezték ki örömüket, kétségeiket, szerelmüket, akik ma is ezekhez a hagyományokhoz hűen élnek – vagyis azok, akiket a szakma adatközlőknek nevez.

A sorozat előadásai nemcsak ezért különlegesek: felépítésükben is eltérnek a szokványostól. Az első részben a házigazda, Agócs Gergely, a Hagyományok Háza munkatársa beszélget a hagyományőrző mesterekkel és tanítványaikkal, arról, hogy miben rejlik számukra a hagyomány éltető ereje, mit jelent az elődök útmutatása, és persze nem maradhat el a tánc, az ének, a zene sem. A második részben egy teljes műsor, majd táncház következik. Az előadások célja az is, hogy az együttesek, táncosok, zenészek személyesen megismerkedhessenek egymással, az adatközlőkkel, megoszthassák tapasztalataikat, sikereiket, nehézségeiket is.

Jelentkezni e-mailen - talas.agi@hagyomanyokhaza.hu címen és telefonon – 20/501 8556 vagy 1/225 6086 számokon lehet.

Vissza a hírekhez